Wednesday, August 1, 2007

Balogh Virág László


UTAZNI JÓ, UTAZNI SZÉP, UTAZNI KELL


Talán Balogh Virág László -- szülővárosában ismertebb (bece)nevén: Mózes -- egyfajta ars poeticájaként is felfogható az itt olvasható vers. A lassan a negyedik mérföldkőnél megállapodó zentai költő, zenész és nem utolsósorban utazó, minden tekintetben a téli hidegben magába vackolt Tisza-parti kisváros, Zenta egyik legérdekesebb személyisége. Sohasem nyugszik. Még akkor sem, amikor barangolásai során fáradtan hazatéved. Két évtizeddel ezelőtt a zentai könnyűzenei színtér kultusz jelleggel bíró zenekarának, a Zyntharewnek volt alapítója. Utána tíz éven keresztül bebarangolta Európa országait. Majd pedig visszatért szülővárosába, ismét elkezdett zenélni, tavaly pedig önerőből megjelentette első önálló verseskötetét Szeretet hallod-e szívdobogásom? címmel. Tarsolyában azonban továbbra is tartogat meglepetéseket a Nagyérdemű számára. Minden tekintetben rendhagyó életútjáról és terveiről beszélgettünk egy, a sötétség paplana alatt könnyező estén.

-- A régi Tisza-parton, ahol laktam, ott kezdődött minden. Egyrészt talán a családunkban uralkodó diszharmóniának is köszönhetően. 16-17 éves koromban került kezembe először gitár, társaimtól igyekeztem ellesni az akkordokat, és elkezdtem zenélni. Számomra ez egy óriási kapaszkodó volt. A folyóparton adtunk találkát egymásnak és a víz felett zenélgettünk. Most viszont, amikor lesétálok a Tisza mellé, nem találkozom olyan fiatalokkal, akik követnék példánkat. Pedig akkori társaimmal szerencsésnek vallhatjuk magunkat, hogy beboríthattuk a folyó vízét dalokkal, egyben fenomenális gyermekkort varázsolva magunknak.


-- Társakat említettél. Kik voltak azok az öreg cimborák, akikkel együtt zenélgettél, majd pedig felléptél abban az időben?

-- Lakatos Lacival kezdtünk el komolyabban foglalkozni zenélgetéssel és a régi öreg pincediszkóban (ma Amnézia diszkó bár -- a szerző megj.) léptünk fel, de más jellegű előadások, tribünök szervezéséből is kivettük a részünket. A későbbiekben Tóth Bojnik Zsolttal, Göblös Dezsővel és Boros Nandival megalapítottuk a Szegénylegények együttest. Elsősorban népdalokat, Cseh Tamás szerzeményeket és saját dalokat játszottunk hangulatos klubestek keretén belül, de számos fellépésünk volt Vajdaság és Magyarország területén is. Akkor még a határ a két ország között nem volt ennyire vaskos, olajrácsos. Sokkal egyszerűbb volt az életünk is. Nem merültek fel életünkben olyan állítólagos problémák, mint amilyenek most aggasztják az embereket, ahogyan a pénzt próbálják mindannyian elkapni a levegőben, amit pedig soha nem is dobtak fel nekik. Ezután született meg a Zyntharew zenekar, amelynek elnevezése Zenta ősi nevéből származik. Úgy éreztük, ha már zentaiak vagyunk, akkor megpecsételjük magunkat ezzel az elnevezéssel. Ez a zenekar számos tagcserén esett át a pályafutása során. Többek között játszott benne Kosik Béci, Boros Nandi, Dukić Zorán, Milenović Dragi, Kaszás Évi, Beszédes István -- és valahol megbújva én is. Talán ez volt a legpatinásabb együttes, amelyben játszottam. Nagyon jól nekilendültünk a zenélésnek, csak sajnos, közbejött a háborús időszak és egy időben szünetelt is a zenekar működése. A későbbiekben ugyan újjáalakult az együttes más felállásban. Az zenekar vezetését Boros Nándor és Verebes Ernő vette át, és ők szép sikereket értek el itthon és Magyarországon is. Egy kazettát is sikerült kiadniuk. Gyönyörű, szép idők voltak, amelyek valahol úgy érzem, mostanra pocsolyává változtak. Ezután tíz évig távol voltam Zentától, de most, ahogyan itthon vagyogatok, újra bevillannak a dolgok, és a régi nótákat és az újabb dalokat is próbáljuk egybefűzni társaimmal. Újra megpróbálunk talpra állni, habár már nem Zyntharew elnevezéssel, hanem Kapaszkodó néven.


Mózes Firenze városában


-- Zyntharew volt az az együttes, amelyik meghonosította a megzenésített verseket ezen a tájon, és amelynek ma már külön fesztiválja is van Zentán. Szerinted mi az, ami bizonyos tekintetben legendássá tette ezt a zenekart, egyfajta kultusz jelleget adva neki?

-- Nem tudom, hogy ezen a tájon előttünk foglalkozott-e valaki ennyit a versek megzenésítésével, illetve saját szerzemények komponálásával. A kezdeti fázisban, amikor még Nandival kettesben kísérletezgettünk ezzel, sokat segített Hajnal Jenő igazgató úr (a Thurzó Lajos Közművelődési Központ igazgatója - a szerző megj.), aki akkoriban még az Újvidéki Rádió tudósítójaként dolgozott. Számos olyan rendezvényt szervezett, ahol mi felléptünk, és gyakran megtörtént az is, hogy ő ajánlotta, hogy melyik költeményeket zenésítsük meg. Talán az együttes neve is óriási energiával bírt, másrészt pedig számos fellépés is sokat segített ebben. Rengeteg barátot szereztünk, akik úgyszintén megkedvelték ezeket a dalokat. A régi szép időkben nagyon sok embert vonzott ez a zenekar, és lehet, hogy dalaink egy picit meg is változtatták az emberek életét. Lehet, hogy ebben rejlett az együttes varázsa, hogy szerzeményeinkben is az emberekkel foglalkoztunk, és valamilyen módon így sikerült belevarázsolnunk magunkat az emberek életébe.

Rómában


Hamburg madártávlatból


-- Mennyire különbözött az az időszak a mostanitól? Milyen lehetőségeitek voltak a nyolcvanas évek folyamán, mennyire zenélhettetek szabadon, illetve mennyire változott ez meg napjainkban?

-- Emlékezetemben még nagyon él az első fellépésünk a zentai színházban. Akkor meg kellett változtatnunk a Karácsony éjszaka című dalunk egyes versszakait, nem szerepelhetett benne a "karácsony" szó és "december végén"-re kellett átformálni. Mi azért kapaszkodtunk és fogódzkodtunk mindenbe, amibe lehetett, és úgy énekeltük a dalt, ahogyan lehetett, habár sokszor az eredeti szöveget vettük elő, mivel elégé förtelmesen hangzott mindenki számára ez a "december végén". Ennek ellenére a nyolcvanas években egy hónapban kétszer-háromszor is alkalmunk volt fellépni a zenekarral. Lehet, hogy azért, mert fiatalabbak voltunk, energikusabbak és könnyebben tudtunk mozogni, azonban tény az is, hogy sokkal több rendezvényt szerveztek abban az időben és jóval könnyebb volt kimozdulni valamerre. Régebben többet hívtak minket, nem kellett ugrálni, nem kellett jelentkezni, illetve nem kellett fenékkel beszakítani az ajtót. Most észre sem veszik az embert, teljesen lényegtelen, hogy foglalkozik-e valamivel, vagy sem. Ha mi most nem rendeznénk a fellépéseket, másokat teljesen hidegen hagyna a dolog.

Kicsit pesszimista hozzáállás, de én így látom. Úgy érzem, hogy a zentai művelődési élet is megapadt. Lehet, hogy nincs igazam, de az akkori időszakhoz képest szegényesnek tűnik. Lehet, hogy az emberek energiája másra fecsérelődik el.

"A nap felkelt reggel És én útnak indultam Hosszú az idő
Amit úton töltök most
Vár rám a város
Várnak rám a régi lányok
Szép leányok"

(Balogh Virág László: Az úton -- részlet)

x-- Nagy utazó hírében állsz. Említetted, hogy tíz éven keresztül bebarangoltad Európa országait. Az akkor uralkodó politikai szituáció kényszerített az Ókontinens országutjaira, vagy inkább a kalandvágy, más országok megismerése vonzott?

-- Igazából gondoljon mindenki azt, amit akar, de már jóval a háború kitörése előtt nekivágtam a világnak. A nyolcvanas évek folyamán is folyamatosan utazgattam. Egyik legnagyobb vágyam az volt, hogy hajósként szeljem a tengerek habjait. Dubrovnikban meg is szereztem a hajós igazolványt, azonban közbejött a katonaság, de ez sem fékezett meg, mert folyamatosan vagy egyedül, vagy pedig barátaimmal lábunk alá vettük az utat, autóstoppal eljutottunk Hamburgba, Nápolyba stb... A kilencvenes évek folyamán csupán továbbra is azokat az utakat jártam, amelyeket az előző tíz év alatt is. Amikor pedig elkezdődött az egész sajnálatos szituáció, természetesen nem szaladtam vissza a vesztembe, habár a háború alatt többször is hazalátogattam.


Firenzei látkép


-- Merre jártál, melyek azok az országok, élmények, amelyekre legszívesebben emlékezel vissza?

-- Legkedvesebb élményem az 1983-as esztendőhöz kötődik, amikor Nagy Károly barátommal Szegedről nekivágtunk a nagyvilágnak. Bécsen keresztül Hamburgba utaztunk, onnan pedig Dániába. Az egész utat stoppal tettük meg. Az út egy hétig tartott. Patakokban, vagy pedig üzemanyagtöltő állomásokon mostuk a hajunkat, zoknijainkat. Óriási tapasztalat volt ez számomra. Húsz márkával a zsebünkben megtettünk több ezer kilométert. Az igazság az, hogy a pénz sohasem érdekelt. Valamennyit dolgoztam az ifjúsági szövetkezeten keresztül, némi pénzt sikerült megkeresnem és ebből utaztam el. Hátamra csaptam a hátizsákot, és sohasem gondolkoztam azon, hogy mi fog történni velem az úton. Azt vallom, hogy a legnagyobb biztonság a bizonytalanság. Óriási élményként könyvelhetem el olaszországi tartózkodásomat. Fél évet töltöttem Itáliában. Dolgoztam, kiálltam a térre gitározni és éltem az életemet. Biztos, hogy most is vannak olyan emberek, akik gondolnak egyet, hónuk alá csapják gitárjukat és útnak indulnak. Óriási hatással volt rám Rómában a ferences rend temploma. A pap, aki vezetett minket, lekísért az alagsorba is, amelynek falait a középkorban, a városban dúló pestisjárvány áldozatainak a csontjaival, mumifikált tetemeivel borították be, úgy, hogy a falat szinte nem is lehetett látni. Amszterdamban szintén élménynek számított a vöröslámpás övezet szűk utcáin sétálni, ahol az ember megtalálhatta "álmai asszonyait" az ablakok mögött, és néha-néha talán még a nyála is elcseppent. Rettenetesen szép élmény utazni, és ajánlom mindenkinek. Óriási tapasztalatokat tud ez nyújtani. Fel tudom használni ezeket az élményeket szövegekben, versekben, és jelen pillanatban talán e múlt zsemlemorzsáiból éldegélek, habár rengeteg pékség nyílt itt az utóbbi időben.

Utazni jó, utazni szép, utazni kell, csak azért, hogy újabbnál újabb utak nyíljanak meg az ember lelkében. És ha az ember képes ezeket leírni esszében, elbeszélésben, esetleg versben, ezek a leggyönyörűbb percek, és természetesen a nőkről sem szabad megfeledkezni. Nápolyi tartózkodásom ideje alatt összejöttem egy lánnyal, aki erővel össze akart házasodni velem, úgy, hogy szinte a szó legszorosabb értelmében el kellett szöknöm a városból. Akkor még szép és fiatal voltam.


A Zyntharew zenekar


-- Voltak-e kellemetlen élményeid az utazásaid során. Elérkezett-e valaha az a pillanat, amikor azt mondtad magadban, hogy no most aztán vége, megyek haza, elég volt az utazásból?

-- Minden utam úgy végződött, hogy az egyik szemem sírt, a másik pedig nevetet. Például így éreztem, amikor el kellett jönnöm Rómából, mert egyrészt sajnáltam otthagyni azt a gyönyörű várost, másrészt pedig egy idő után elhatalmasodott rajtam a honvágy. Sokan vannak, akiknek az a céljuk, hogy kinn maradjanak külföldön, anyagilag bebiztosítsák magukat, azonban nekem nem. Látni akartam, tapasztalni. Aludjon az ember az árok partján, vagy éppen egy padon, vagy a tengerpart homokján. Csak így lehet tapasztalni, az árok partján. A többi csak divathóbort, habár néha nem árt lezuhanyozni.

Beszédes István, Balogh Virág László és Verebes Ernő


-- Gondoltál-e arra, hogy az utazásaid során összegyűjtött tapasztalataidat, élményeidet írásban is megjelenteted?

-- Erre a télre igyekeztem lesulykolni a dolgokat, de valószínűleg késni fogok velük. Ez nem azt jelenti, hogy nehéz lenne élményeimet, tapasztalataimat leírni, de jelen pillanatban szedem össze a gondolataimat, és egy éven belül talán elkészülök vele. Azok a benyomások, amelyeket itthon és a világ különböző tájain szereztem, valahol megbontják a szokványos szemléleteket, látókört és talán magát a lelket és a látást is élesebbé teszik.

-- Huzamosabb időn keresztül dolgoztál Budapest egyik legnépszerűbb szórakozóhelyén, az Old Man's Pub-ban, kérlek mesélj ezekrő1 az évekről...

-- Függetlenül attól, hogy voltak ott ismerőseim, teljesen véletlenül kerültem oda egy estén, amikor nagy nehezen sikerült bejutnom, mint vendég. Beszerzőként, szakácsként alkalmaztak először három éven keresztül, a későbbiekben pedig mint karbantartó és raktáros tevékenykedtem. Életemből hat és fél évet vett el ez a hely. Ott az ember a magyarországi sztárok között tudott mozogni. Többek között alkalmam volt megismerkedni személyesen is Deák Bill Gyulával, akivel majdnem összejött egy közös szerzemény is. De itt ismertem meg Tátrai Tibort és még számos más neves előadót, zenekart, akik esténként itt léptek fel. Egyrészt nagyon vonzó dolog hírességek közt mozogni, de rengeteg munkával is járt az egész. Az ember energiakészletének 150 százalékát igénybe tudta venni. Habár kívülről ez rettenetesen szépnek és vonzónak látszik, valahol azonban illúzió az egész. Az ember előbb-utóbb belefásul, elfárad. Rengeteg emberrel kell dolgozni, és ezek közül mindenki akar valamit, de csak akar és akar, és ezeket nem könnyű kielégíteni. Egy idő után belefáradtam. Utána Szegeden próbálkoztam, most viszont itthon vagyok és egyelőre nem is szeretnék elutazni sehova. Ki szeretnék adni egy cédét a közeljövőben, írogatni, és amennyiben egyszer összejön, akkor el szeretnék jutni Londonba.

Mózes a rotterdami kikötőben


-- Ha jól tudom, egy cédét is sikerült felvenned Magyarországon, amit viszont eddig nem adtak ki. Mi történt ezzel a koronggal?

-- Az Old Man's stúdiójában szinte ingyen tudtam felvenni a hanganyagot. A hajnali órákban, volt mikor két órakor, de megtörtént, hogy hajnali négy órakor, munka után vonultam le a stúdióba, amikor az éppen üres volt, és hét dal készült el így. Kicsit másmilyenek, mint eddigi szerzeményeim. Némileg szokatlan stílusban, mivel elektronikus hangszereket is alkalmaztam, de ettől függetlenül a kompozícióknak megmaradt az akusztikus jellege. Almási Enikő és Mohai Tamás segítettek a dalok elkészítésében, és ők is szerepelnek a korongon. Most tavaszra szeretném őket megjelentetni még tizenhárom saját szerzemény társaságában áttekintve egyben a két évtizedes zenei pályafutásomat.

-- Soha nem fordult meg a fejedben, hogy ha már ott vagy Magyarországon, összejöttél egy csomó ismert zenésszel, hogy te is szerencsét próbálj a magyarországi könnyűzenei életben?

-- Voltak próbálkozások, azonban ahhoz, hogy az ember ott befusson, alapos anyagi támogatásra is szükség van, nem beszélve a reklámról. Egyrészt ezek a zenészek nem álltak annyira közel hozzám, hogy komolyabban számíthassak rájuk, másrészt pedig annyi munkám volt a kocsmában, hogy nem jutott időm arra, hogy beleharapjak ebbe az életbe is.

"Ez itt a földem ez kemény világ
Itt nehéz repülni hisz lehúz a sár
Álmodhatsz szebbet úgysem lesz más
Mert ez itt az én hazám e szalmazsák"

(Balogh Virág László: Ez itt a földem)

-- Hazajöttél és a Kapaszkodó együttessel ismét megzenésített versekkel rukkoltatok elő. Hol tartatok most a csoporttal?

-- Lehet, hogy a tél miatt kicsit visszafogtuk magunkat. Kampányszerűen dolgozunk, mivel a zenekar néhány tagja jelen pillanatban gyengélkedik, vagy pedig más problémákkal küszködik. Hárman igyekszünk tartani a frontot, amíg társaink elintézik ügyes-bajos dolgaikat. Tavasszal zenés irodalmi délutánok megtartását tervezzük a zentai általános iskolákban, és zenekari szinten is szeretnénk megjelentetni egy cédét, amelyen saját szerzemények szerepelnének.

-- A múlt év folyamán jelent meg első, Szeretet hallod-e szívdobogásom? című versesköteted...

-- Az elmúlt két évtized termése található benne, a világ bármely pontján általam megtalált foszlányok. Verseim, dalszövegeim olvashatóak a könyvben, és nagyon remélem, hogy nemcsak én, hanem az olvasó is szeretettel veszi a kezébe, és jókedvvel olvassa a benne található költeményeket, dalokat.

-- Szerzői kiadásként jelent meg a kötet. Nem találtál kiadót, vagy pedig eleve így, önerőbő1 tervezted a megjelentetését?

-- Nem próbálkoztam egy kiadónál sem. Eleve saját pénzemből szándékoztam megjelentetni. Azt hiszem, hogy valahol így volt rendjén, hogy saját erőmből oldottam meg az egészet. Így sokkal tetszetősebb számomra.

-- Hogyan tekintesz erre a világra, amely körülvesz? Mennyire tartod a sajátodnak, illetve mennyire érzed azt, hogy valamilyen módon el kell, hogy határolódj tő1e?

-- Kicsit válságos állapotban látom a körülöttem lévő világot. Beléívódik az emberbe a krízisérzet. Ha rádiót hallgat, ha televíziót néz, vagy akár ha önmagába fókuszál. Ezen viszont valamilyen módon változtatni kellene. Azonban jelen pillanatban semmi remény sincs változásokra, és úgy tűnik, hogy ez a válság még jobban ki fog éleződni. Az én világomat a múlt útjainak a szövedékeiből igyekszem fenntartani, másrészt pedig különböző meditációk segítségével. Ezek a gyakorlatok, mint a fagyott jeget, felolvasztják a világban és saját magunkban, mikrokozmoszunkban lévő válságot, és egyben hozzásegítenek ahhoz is, hogy az ember másképpen szemlélje a világot. Talán egy kicsit transzformáltabban, nem pedig azon a síkon, amelyhez hozzá van szokva. Ez fontos ahhoz, hogy az ember mindennap némi fejlődést tudjon önmagának felmutatni. Hogy úgy érezze, és úgy lássa a dolgokat, ahogyan azok vannak. És csak akkor képes az ember egy bizonyos helyzetről, világról valóságos képet nyerni, és csak így tudja tökéletesen leírni az önmagában, vagy pedig a környezetében zajló helyzeteket, állapotokat.

Horváth Zsolt



1 comment:

Unknown said...

Szia Mózes
Voltál szeptemberben Érden, írd már meg, hogy mikor lesz CD-d? Elég jól zenéltetek, kéne már egy CD!
Nándor